HASTÁNC KŐMÍVES

A tánccsoport kb. 4-5 éve alakult. A vezetőnk Kőmíves Erzsébet, aki több csoportot is foglalkoztat és a hastánc mellett más jellegű táncokat is tanít. A csoport nagy része már a kezdetektől fogva táncol, de vannak olyanok is, akik később léptek be, ennek ellenére ügyesen felzárkóztak. Eleinte csak a mozgás kedvéért csináltuk, de ismerősök révén felléptünk néhány rendezvényen és azóta számos meghívást kaptunk születésnapokra, fesztiválokra, ünnepségekre. Szívesen megyünk bárhová, ahová hívnak, vagy lehetőségünk van elmenni, hiszen a tánc lényege nem csak az, hogy mi jól érezzük magunkat, hanem, hogy másokat is szórakoztassunk és gyönyörködtessünk vele.



Az együttes tagjai:
Kőmíves Erzsébet
Nagy Rita
Tóth Barbara
Tóth Beáta
Szikora Veronika